"Valójában egy álom részleges megvalósítása ez a mű-együttes. Fából kivájt sózóteknőből és
vesszőből font óriási fejeket állítottam ki álmomban, de a formák - mint általában minden álomnál -
fokozatosan elhomályosultak, ez az álom már csak ködös emlék maradt. A sózóteknők szülőfalumban
már szinte nyomtalanul eltűntek, elhasználódtak, már nincsenek háziállatok, a vásárokon már
nincsenek teknővájó cigányok. Archaikus tárggyá vált, a gyerekkoromban
még természetes eszköz. Ezek az óriás maszkok
nem egy távoli kultúrát idéznek, mert minden kultúra múltjában
megtalálhatjuk a végletekig stilizált emberi arcot és a
mitopoétikus modern világlátás találkozhat a hagyományok
újrateremtésében. A modern művészet emlékezve építi tovább
a hagyományokat, tagadva és követve a múltat folytatja.
Számomra nincs pillanatnyi korszerűség, az alapkonfliktus
évezredek óta ugyanaz. A világ és önmagunk titokzatossága
diktálja a műveket, a maszk, mint az ember önmeghatározásának
szimbolikus eszköze számomra örökérvényű, és tartalmilag
kiapadhatatlan. A műveket, a teknőből készült arcokat
Tormáson készítettem, Tormáson visszatérhettem a gyermekkoromba,
a kézműves munka, a falusi környezet befolyásolja
a munkámat, rákényszerít az önvizsgálatra, egyszerre
emlékezem és újraélem egy letűnt,mamár archaikusnak számító
kultúrát."
(GAÁL József) |