A kiállítási programunkban tervbe vettünk egy -
a június 9-18. közötti POSZT idejére - a képzőművészetet,
azon belül is a festészetet népszerűsítő
programot, mely a színházhoz, a színházi
világhoz kapcsolódik. A kiállítás lényeges pontja,
hogy a hazánkkal szomszédos országokból,
illetve a velünk kapcsolatban álló városokból (pl.
Eszék, Arad, Kolozsvár, Kassa, Olomouc, Graz
stb.) hívunk művészeket, valamint pécsi, baranyai
alkotók számára hirdetünk részvételi lehetőséget.
A programban résztvevő művészek a
POSZT helyszínein a színházi program indulásától,
június 9-től az általunk biztosított pavilonban
kihelyezett festőállványon dolgoznának
azonos nagyméretű, felfeszített festővásznon
mindenféle műfaji és technikai megkötés nélkül,
de a tematikának megfelelően.
A munkára egy hetet biztosítunk, majd ezt
követően június 16-június 26-ig az elkészült alkotásokat
bemutatjuk a Széchenyi téri galériánkban.
Nagyon fontos része ennek a programnak,
hogy a színházi események helyszínein
a résztvevő művészek jelenlétükkel, a
közönség előtti alkotói tevékenységükkel a
sokszor kritizált és értékében alábecsült kortárs
művészetet népszerűsítsék. A "festők versenye"
során elkészült munkákat díjazzuk, az
első három helyezett részére értékes díjat
adunk, az egész programot fotón és videón dokumentáljuk
majd legvégül egy dokumentációs
jellegű katalógusban jelentetjük meg.
|