A művész pályája Pécsről indult és hosszú, méltatlan feledés után most térne vissza oda. Ezt a New Yorkból kapott művek teszik lehetővé, melyekhez kapcsolódnak a JPM-ből és a Jandó-családtól kölcsönözhető műtárgyak. Ez 80 művet jelent, melyekhez érdekes dokumentumok, fotók kapcsolódnak, a gömbszinház és az absztrakt revű tervei, melyek világhírűvé tették a művészt, aki nemcsak festő, zenész, grafikus, designer, hanem kabaré tervező és előadó is volt. Élete végén készült magnó és videó felvételekről is felidézhető alakja.

Sokoldalúságában és művészetének pécsi gyökereiben van aktualitása, amit halálának 20. évfordulója tesz jövőre még hangsúlyosabbá. Ideje, hogy a német és amerikai múzeumok után itthon is felidézzük alakját.

A sokoldalú művész Pécsett kezdte pályáját. Rippl-Rónai hatott rá, és rajzainak tanúsága szerint tanulmányozta az olasz reneszánsz mesterek műveit.
1919-21 között a Pécsi Művészkör expresszív alkotóihoz kötődött és ott állította ki korai tájképeit. 1921-ben Molnár Farkassal és pécsi társaival együtt felvételt nyert a weimari Bauhausba. A modern szemléletű főiskolán, Kandinszkij, Klee és Itten nyomán alapvető forma, szín, mozgás és térképzési kísérletekbe kezdett.
1922-ben a holland konstruktivista, Theo van Doesburg hatására kibontakozó magyar dominanciájú, nemzetközi KURI (Konstruktiv, Utilitär, Rational, International) csoport fontos résztvevője lett. Az alapszínekkel, derékszögű hálórendszerben konstruált művei az új esztétikai rend utópiáját hirdették.
1923-tól a geometrikus formák mozgatásával és robotszerű bábokkal újszerű, mechanikusan mozgatható színpadi játékot tervezett, fényváltoztatások és modern zörejzene kíséretében. Ennek, a mai multimédiás bemutatók előzményének tekinthető ún. absztrakt revünek felnagyított rajza, kísérleti kompozíciói is szerepelnek a kiállításon, híres Gömbszínház tervének több vázlatával együtt. Az 1920-as évek irodalmi kabaréihoz Hamburgban, mint tervező és előadó művész egyaránt kötődött..
Weininger 1925-ben haza tért, de Walter Gropius visszahívta a főiskolára, így csak nyaranta látogatott Magyarországra, de végig megőrizte, vallotta magyarságát.
1928-ban Moholy-Nagy Lászlóval és Gropiusszal egyidőben Berlinbe költözött. Tudását feleségével együtt a bútortervezésben ill. a grafikában is kamatoztatta. Képein a baranyai táj utáni nosztalgia jelentkezett a belső emigrációba vonuló művész önvallomásaiként. A dadaista hatások után a természeti víziókba menekülés művészetében egy sajátos szürrealizmushoz vezetett. A kemény, geometrikus formákat lágy, biomorf alakzatok váltották fel, amőbaszerű, földöntúli lények népesítették be képeit. Ezt, a napjainkban a figyelem középpontjába került, ősi formákat jelképező, majd a fasizálódó világnak hátat fordító tendenciát kiemelt egységben most először láthatják a tárlatlátogatók.
1938-1951-ig tartó hollandiai tevékenysége után hét éves kanadai intervallum és féléves európai körút következett.
1958-ban telepedett le végérvényesen New Yorkban. Itt elevenítette fel fiatalkori utópikus elképzeléseit és egy matematikai, rendszerelvű piktúra megvalósításával kísérletezett. Az op-art törekvésekkel egy időben kereste a mozgás élményét közvetítő új vizualitást.

Hagyatékát a Magyar Nemzeti Galéria szerezte meg a Weininger Alapítvány (USA) jóvoltából és a Janus Pannonius Múzeum képeivel együtt mutatja be a művész halálának 20. évfordulója alkalmából.

A kiállításhoz kapcsolódva jelenik meg Bajkay Éva könyve a Pro Pannonia Kiadó gondozásában.