június 8 - 25

   
     
  POSZT - Színház az egész világ! - FESTŐK VERSENYE  
     

  A második alkalommal megrendezésre kerülő POSZT Off-program . A kiállítási programunkban tervbe vettünk a június 9 - 18 közötti POSZT idejére egy a képzőművészetet, annak is egy speciális területét a festészetet propagáló programot, melynek elgondolásom szerint természetesen a tematikus címnek megfelelően a színházhoz, a színházi világhoz, a színháznak a művésztársadalomban elfoglalt helyzetéhez kell kapcsolódnia valamint a társművészetekhez való viszonyát kell megfogalmaznia. A kiállítást a POSZT - Színház az egész világ!- Festők versenye munkacímmel tervezzük megvalósítani, melynek lényeges pontját képezi, hogy a hazánkkal szomszédos országokból illetve a velünk kapcsolatban álló városokból (pl.: Eszék, Arad, Kolozsvár,Temesvár, Kassa, Olomouc,stb.) hívunk művészeket valamint pécsi, baranyai alkotók számára hirdetünk részvételi lehetőséget.
A munkára egy hetet biztosítunk, majd ezt követően június 15-től - június 26-ig az elkészült alkotásokat bemutatjuk a Széchenyi téri Galériánkban. Nagyon fontos része ennek a programnak, hogy a színházi események helyszínein a résztvevő művészek jelenlétükkel, a közönség előtt való alkotói tevékenységükkel a sokszor kritizált és értékében alábecsült kortárs művészetet népszerűsítsék.
 
 
  vissza