szeptember 1 - 24

   
     
 

A MIMEZIS JEGYÉBEN
a váci Tragov Ignác Múzeum Kortárs Művészeti Gyűjteményéből

 
     

A Tragor Ignác Múzeum, Pest megye legrégebbi múzeuma, az1970-es évekig kizárólag a a Duna-Műhely tagjainak munkái kerültek gyűjteményükbe (Dániel Kornél, Nagy B. István, Orvos András, Cs. Nagy András, Sáros András Miklós).A gyűjtés újraindításakor a meglévő műalkotások karakteréből indult ki a kurátor , Bárdosi József. Mivel a raktári anyag színvonalas részét - Orvos András, Sáros András Miklós, Bakos Ildikó, Molnár László József - popos-figurális művek alkották, ebbe az irányba indult el.
Első lépésként, 1989-ben a Feltámasztott mimézis című kiállítással és katalógussal áttekintette a hazai képzőművészet olyan figurális törekvéseit, mint a szűrnaturalizmus, hiperrealizmus, radikális realizmus, nyomatok, utánzatok, stb. A hiperrealizmus hazai típusai - a másodlagos mimézis neutrális látszatát fenntartva -inverzébe fordította az eredeti törekvést, hogy megfogalmazza politikai és esztétikai mondandóját. A 70-es évek közepén még csak kitapintható a Méhes László, Lakner László, Major János, Kocsis Imre, Birkás Ákos, Károlyi Zsigmond nevével fémjelzett tendencia, de az évtized végére Fehér László, Bernáth/y Sándor, Kelemen Károly, Barabás Márton, Nyári István, Zrinyifalvi Gábor feltűnésével már igen gazdagon bontakozik ki a törekvés.
A 80-as évek közepére újabb színekkel gazdagodik a csendesedni látszó hiperrealizmus: egyrészt a konceptuális jelenségek és performansz-dokumentumok újra/feldolgozásával (Balogh István Vilmos, Varkoly László), másrészt a hiperrealizmus képi továbbgondolásával (Gémes Péter, Sarkadi Péter), harmadrészt feltámad az illuzionista festészet manierista hagyománya a késő-modernista és posztmodern keretek között (Kelemen Károly, König Frigyes, Lengyel András, Orosz István, Regős István). A mimézis olyan sajátos műfaja is jelen van , mint a radikális realizmus, amely Bakos Ildikó, Pauer Gyula, Érmezei Zoltán-Rauschenberger János, Szirtes János és Bencsik István művészetében él tovább.
Természetesen olyan további stiláris és tartalmi szempontok szerint is tagolható ugyanez az anyag, mint a hiperrealizmus, minimalizmus és a koncept összefüggése (Birkás Ákos, Tolvaly Ernő, Pauer Gyula, Zrinyifalvi Gábor és Gál Tamás); a hiperrealizmus és az érzéki szupervalóság másodlagos mimézise (Nyári István, Fehér László, Méhes Loránt, Molnár László József, stb); és ugyanez társadalmi-politikai felhangokkal kombinálva (Bernárh/y Sándor, Varkoly László); továbbá hiperrealizmus a művészettörténet és performansz fényében (Kelemen Károly, Sarkadi Péter, Varkoly László, Balogh István Vilmos), valamint a figurális-illúzionisztikus törekvések a 80-90-es években (Fillenz István, Várady Róbert, Lengyel András, König Frigyes). Két főbb tendencia bontakozott ki az ezredfordulón egyrészt a Photoshop-élményre alapozott digitális szem virtuális realizmusa (Adorján Attila, Cseke Szilárd, Tamási Claudia), másrészt a poszhiperrealizmustól áthatott új plain air törekvés (Kondor Attila, László Dániel).

   
 
  vissza