Polgár Ildikó Szombathelyen született. Tehetsége és szorgalma zökkenőmentes pályát biztosított számára a pesti művészeti gimnáziumon át a kerámia szakig.
Az Iparművészeti Főiskoláról kikerülve egy évig a pécsi képzőművészeti gimnáziumban tanított, majd művészettörténeti órákat adott egy budapesti középiskolában.
Picasso példáját mintaként véve a kiforrott művész merészségével nyúlt az agyaghoz, Fehér alapmázzal leöntött vázáira, tálaira rajzolni kezdett. Ezek a kerámia-grafikák mentesek - már a technológia folytán is - minden aprólékosságtól, mesterkéltségtől - könnyedek, közvetlenek, játékosak. A formálás is felszabadult .
az 1976-os siklósi szimpozionra.
Azon a télen szálfaegyenes női idolokat is hajtogatott. Porcelánlapokat nyújtott és a népboltban összevásárolt süteményszaggatókkal mintákat vágott ki belőlük, aztán a kimetszett mélyedéseket vörösbarna városlődi agyaggal tömte be. Ezt az agyagberakást japán szóval misimának hívja a szaknyelv, a koreaiak és japánok lélegzetelállító tökélyre vitték technikáját. De Polgár már nem törődik a technikával: a különböző nyersanyagok más-más száradási idejével, zsugorodásával, égetési hőjével, sem a porcelán repedékenységével, vastagságával, rogyásával. Nem érdekli, hogy néha el-elválnak, kiesnek berakásai. Ellentétesen dolgozik a betanult fogásokkal, úgy érzi, többet tud, mint amennyit tanult. Van mondanivalója, s felismerte, hogy az igazi művésztől nem mesterségbeli tudását, hanem kifejezőerejét kérik számon. A csíkos, vagy ismétlődő és párhuzamos, sűrűsödő és ritkuló, szűkülő és táguló, folytatódó és megszakadó mintákkal berakott porcelán lapjait felső végükön ékbe nyomott hengerekké formálta. Nőiességüket, egyéniségüket a változatosan elhelyezett keblek adják. Ezek nem őskori idolok, az anyajogú társadalom jelképei. Eleve torzónak készültek, fejetlenül, karok nélkül. Nincs kultikus, csak kiállítási értékük !!!!!!!!!!!
1977-ben a Faenzai Nemzetközi Kerámiaversenyen megkapta idoljaiért az Olasz Köztársaság elnökének aranyérmét. Felvették a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe is. A faenzai siker óta Polgár Ildikó számos kiállítására (1978: Varsó, Tihany, Freiburg, Pécs, Vallauris, Nagoya, Siófok, Zánka; 1979: München, Budapest, Kőszeg) finomítja, variálja, fejleszti, hol egyszerűsíti, hol bonyolítja mintáit - hajtja-hajtogatja az idolokat. Hiszen ezt vették észre, ezt díjazták, ezzel azonosították. De hol van már az eredeti indulat? Az egyre hatalmasodó fogkrémtubusokat inkább merev lapból hajlított, bevarrt ujjú és nyakú, fetisizált zsákruhának nézzük, semmint női alaknak. A két keblet pedig, ahogy szemmagasságból mered ránk - két repedezett kitüremkedés -, valami fantasztikus regényből életre kelt cső-lény szemgolyóinak. A bálvány elvesztette nőiességét: a pop intarziás gönc, a frivol nyakék (gúnyos?) dekoratív lepel lett a férfiasság óriás és üres oszlopán.
Polgár Ildikó csendéleteit az Egyesült Államokban a hatvanas évek elején kibontakozott, a tárgyak liliputi világán kérődző, ún. object-oriented ceramic movement-hez kapcsolhatjuk. Az amerikai mozgalom legjellegzetesebb darabjai James Melchert "a" betűi, Robert Arneson terített asztalai, Peter Vanden Berge zöldségei, David Gilhooly békaországa, Rodger Lang almáspitéi, Verne Funk emberajak szájú edényei, Marilyn Levine hiperrealista bőrtáskái, Kenneth Vavrek lövegei, Chris Unterseher könyvtámaszai, Bill Stewart madarakat sétáltató kígyói, Jack Earl tájképes és virágszedő pingvinjei. De hiába a technikai virtuozitás, az ötletek sziporkázása, a mögöttük meghúzódó gondolatvilág kicsinyes és beszűkült. Ha némelyikük politikai mondanivalót próbál is kicsikarni tárgyaiból, agyagzöldség a környezetszennyezés, löveg a vietnami háború ellen - szamárbőgés az égre.
Polgár nem akart ilyen ügyes vagy szellemes lenni, csendéletsorozata - melyet első pillantásra az amerikai kerámia gyenge visszfényének látunk - éppen ezért válhatott egyetemesebb jelentőségűvé. Az át-átragadt és a teáskanálból kicsorgó matricavirágokat leszámítva, nemigen zavarja geg a többé-kevésbé esetlegesen összehordott tárgyak puszta jelenlétét. Polgár nem nyújt mást - régit, ritkát -, csak amink úgyis van: egy bárholi, bármilyen asztalt, ahonnan bármit el lehet venni, ahova bármit le lehet tenni. Kereste a kólákhoz és káposztákhoz, a csészékhez és csomagokhoz való viszonyát, eljátszott a színes porcelánnal, tett-vett, festmény-is-szobor-is csendéleteket rendezett, s közben egészen más eszközöket talált az elidegenítéshez, mint női attribútumokkal felruházott phalloszainál. Nőiségéből is, férfiúságából is kiforgatott, olcsó dekorativitású, üres bálványaink mellé jellegtelen tárgyainkat is felsorakoztatja.
Milyenek hát ezek a mechanikusan leképezett tárgyak? A porcelán massza zsugorodása következtében több mint egy hetedükkel kisebbek az eredetieknél, tehát nem egy az egyben kapjuk őket. Varratok bontják meg felületüket - sorjázatlanok. Színeik tompák és fáradtak, néha szinte penészszerűek, a magas tűzön megfakultak, mint a színes fénykép a napon. Az anyagában színezett, matt porcelán elvesztette áttetszőségét, gipsznek vagy agyagnak tűnik inkább. Ezek a használatuktól, színüktől, fényüktől, anyaguktól, méreteiktől, felületüktől - néha már a felismerhetetlenségig - megfosztott, műtárggyá emelt (vagy alacsonyított?) hétköznapi tárgyak: zöldségek-gyümölcsök, palackok-poharak, torták-kekszek, edények-terítők, gyufásdobozok-cigaretták, újságok-konzervek, kalapok-kesztyűk időn kívüliek, nem lehet hozzájuk érni, megenni, használni őket, csak szemlélni múzeumi emelvényeiken. Tárgyak halotti maszkjai. Mindig ugyanazok, nem élteti és pusztítja őket a romlás, a használat. Sorjázatlanságukban félkészek, befejezetlenek maradtak, mint minden emberi munka. Élettelenek és abbahagyottak. Alakjukat kivéve minden saját tulajdonságukból kivetkőztek. A megszokás által reflexszerűvé vált, automatizált észleléseink idegenül, megrökönyödve járják körül e teljesen ép, de sóbálvánnyá változtatott tárgyvilágot.
De ember és tárgy elidegenült viszonyán túl, Polgár Ildikó azt is megmutatta, a magyar kerámiaművészetben először meggyőzően, hogy nemcsak (a gépek feltalálása óta indokolatlanul felértékelt) kézműves munkával, hanem a nagyiparban is készülhet - a nyomdatechnika, matricák, ipari nyersanyagok és kemencék, gyári gipszminták és öntés felhasználásával - egyéni és egyedi kerámia alkotás.

- Terebess Gábor írásának felhasználásával-