július 3 - 26

   
     
 

RAFFAY Béla (Salföld) szobrászművész

 
     
 

 
Galéria megtekintése
   

A Sopronban, 1944. október 25-én született művész 1963-67 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, mestere: Somogyi József. 1994: Pro Comitatu, Veszprém Megye Közgyűlésének elismerése. A főiskolán, ill. a tanulmányai lezárulása utáni években "ultrabalos államellenes összeesküvésben" vett részt, amelynek következtében két évtizedre kiszorult a művészeti életből. A 70-es évek elején megismerkedett Erdély Miklóssal, belépett a BÉPA KTSZ-be, ahol fotómozaik-tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozott.
1975-ben Salföldre költözött, azóta itt él.
Az 1989-ben megalakult Veszprémi Művész Céhnek kezdetben céhmestere, majd tagja. 1992-től a Veszprém Megyei Kultúráért Alapítvány kurátora, ill. képviselője. Kőből és fából faragja, bronzból önti műveit: monumentális, köztéri szobrokat - elsősorban dísz- és ivókutakat, vízköpőket - és kisplasztikákat, ún. marokszobrokat alkot. Művészetének tárgya az emberi alak és egy-egy állatfigura: realisztikus alaphangú kompozícióit néhány művében már-már elvont kifejezésekké stilizálja (Kuporgó-szobrok, torzók). Munkái általában tömbszerűek, súlyosak, zártak.



Raffay Béla: Ars poetica

A nyelv sokféle- és itt nem a nemzetek nyelvére gondolok, hanem a kifejezés lehetőségeire. A képzőművészet is nyelv, a forma nyelve; ez az én birodalmam. Szokták mondani "nem vagyok a szavak embere", - így van - formákban gondolkodom, avagy a gondolataim formák, megadatott, hogy ezeket a gondolatformákat, formagondolatokat meg is valósíthassam. A forma "jel", a jelkép értelmezése pedig függvénye a tapasztalásnak, felfedezésnek, megismerésnek, gondolkodási módnak, kultúrának, a rácsodálkozás esélyének. A látás folyamata a látott tárgy tulajdonságai és a megfigyelő személy tulajdonságai kölcsönhatásait feltételezi. Minden szoborműnek annyi olvasata van, ahányan nézik.
A szépség jelenléte (számomra rendkívül) fontos, az élet nemességének része. Ha a művészetek kezdeteire gondolunk, akár a rituális, akár a szakrális művészetek szolgálták a hétköznapoktól való felemelkedést, a megtisztulást, a tisztán szellemi, varázslatos jelenlétét. A szépség titok, a művészet, mint a tudomány is kutatja ezt a titkot. A titkok megfejtésének vágya felfedezésekkel jár, a felfedezések örömmel, gyönyörűséggel és nekem azzal a kényszerrel, hogy megőrizzem. Ellentmondani a természet törvényeinek, nem hagyni elillanni a szépséget, hanem az idő végtelenségébe állandósítani. Valószínű mindannyiunk fájdalmas izgalma a pillanatnyiság törvényszerűsége; az ember emlékezni akar, megörökíteni mindent ami számára, akár csak egy pillanatra is a megnyugvás, felemelkedés esélyét adta.

 

  vissza