DRÉHER a Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1982-ben végzett,mestere: BRÁDA Tibor.. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete); 1996 óta választmányi tag, 1998 óta felügyelőbizottsági tag; alapító tagja a Rákospalotai Művészeti Egyesületnek, amely 1996 óta működik. A főiskola elvégzése óta tanít a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium rajztagozatán. Rendszeresen részt vesz a hazai kiállításokon, de több külföldi kiállításon is szerepelt (Svédország, Dánia, Belgium). Kiállításokon többször kapott munkajutalmat. 1993-ban művészeti oktató munkájáért a MM Németh László-díjjal jutalmazta. Lírai absztrakt festő, leegyszerűsített síkformákból, plasztikusan alakítja ki képeit. A különböző fakturális megoldások révén (homok, cement, beton) a képek szerkezete egy új térben elhelyezhető világot teremt.
Dréher János műveivel felszólít bennünket a kommunikációra, igényli képzeletünk képzettársító képességét,aktív közreműködésünket,beleérző képességünket. Képei első látásra hatnak az emberre, olyan érzésünk van , hogy egy olyan festővel találkozunk, akire hat minden ősi, archaikus érték szépsége az anyagon felül s az anyag alatt. Munkáiban felsejlenek valamilyen töredékek, kövületek,különböző korok rétegei, szerkezetei. Szemlélődésünk során érezhető a föld-levegő-ég hármas vizuálishatása, melyből kitűnik a művész sajátos individiuma.
Mindez a jelenség nem lenne érthető Dréher különleges képkészítési technikája nélkül, melynek legfontosabb eleme az anyagszerűsége, egészen speciális faktúrával, textúrával. Ő a hagyományos értelemben véve nem festői eszközökkel dolgozik, mert képi elemei, motívumai, azok rajzolatai, jelrendszerei egyfajta vakolatban jelennek meg, homokkal, cementtel,, plextollal, pasztellel s természetesen olajfestékkel is . Izgalmassá teszi a felületet a visszakaparások, vágások képelemi rendszere.
A technika, az anyag mellett meghatározó a finom, szenzibilis színkultúrája, melyben a fehér árnyalatai, tónusai dominálnak.Motívumai kialakítása során a leegyszerűsített ábrázolások egyfajta falfirkaként, rajzokként, lenyomatokként jelennek meg képein, igazi dréher-képritmusokat létrehozva, melyek harmóniáját megtöri egy-egy indulatosabb elem.
SERÉNYI festészeti, grafikai tanulmányait 1965-75 között különböző stúdiókban folytatta, mesterei: Luzsicza Lajos, Kling György. Az MFT és a DunapArt Egyesület tagja. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének választmányi tagja, valamint a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályának vezetőségi tagja. Mindig egyéni utakon, külön stílust és formanyelvet alkotva dolgozott. Művei az absztrakt festészetet oltják egyfajta konstruktív rendszerbe, melynek nyomán sodró lendületű, nonfiguratív képeket kapunk. Budapesten él és dolgozik. Rendszeresen kiállít a Belvárosi Művészek Társaságával a Nádor Galériában, valamint a DunapArt Egyesület művészeivel itthon és külföldön is. Alkalmazott grafikával is foglalkozik, többször vett részt grafikai pályázatokon.
Serényi H. Zsigmond alkotásai egy letisztult alkotói folyamat termékei. A képteremtés során a rendkívüli igényességgel kialakított monokrom, monoton, minimalista, analitikus, radikális és reflexív fogalmak paramétereit megjelenítő alkotásaival egyszerre lesz érzéki és pszichedelikus . Finom monokrom átmenetei a fény - árnyék játékára igazán alkalmas felületeinek radikálisabb megosztásával szinte kolorisztikus jelenségként jelennek meg vásznain.
A paralel-zsinóros felületek ritmusa, a mértani alakzatokban rendezett relief-szerű és a vágott-gyűrt képi elemek,a homogén színvilág, sajátos belső izgalmat hoznak létre a nézőben,melynek három ismérve újabb munkáin jól nyomon követhető. A képtest fehérjének sokszor eltérő minősége,a képfelület vonalstruktúrája illetve a képrajzolat építőelemei jellemzik Serényi önmagában is tisztaságot, ünnepélyességet, problémakizárást s összpontosítást sugárzó alkotásait. Ugyanezt várja el a nézőtől , mert ha a néző nem vesz részt ebben a folyamatban, akkor nem jut el hozzá a képek konkrét üzenete.
A szemlélődő számára hamar kiderül,hogy a fehér kép ebben a kapcsolatban nem akar más lenni,mint az objektív valóság. A végtelenségig variálható pozitív és negatív geometrikus szimmetriaformák létrehozzák a van-nincs határmezsgyéit, melyben az alig és a biztos sokszor alig észrevehetően megy el egymás mellett , de sokszor ugyanilyen jelzésértékűen találkozik egymással. És ebben a szimfóniában a karmesteri pálca a fény kezében van, mellyel az árnyékok mozgását vezényli s hozza létre az alkotást. |