1954-55-ben Budapesten végezte el a Képzőművészeti Szabadiskolát, mestere Fenyő A. Endre. 1955-56-ban a Képzőművészeti Gimnáziumba járt, majd 1956-ban Bécsen keresztül kivándorolt Dél-Amerikába. 1957-60 között az Escuela Nacional de Bellas Artes (Montevideo) főiskolán rajz és festészet szakon végzett tanulmányokat. 1962-ben visszatért Európába és 1965-ben beiratkozott a Hannoveri Wekkunstschule (Képzőművészeti Főiskola) hallgatói közé. 1970-ben tett vizsgát festészet és képgrafika szakon. 1970-ben, ösztöndíjjal Herbert Jaeckel nyomdagrafikai műhelyében tanult. 1971-1996 között művésztanárként dolgozott a Hannover-Kolleg Gimnáziumban.
Nádasdy művészeti felfogását a Hannoverből származó, dadaista és Merz-művész Kurt Schwitters művészeti hagyatéka izgatta. A schwittersi felfogás, amely szerint a művészet nem választható le a művész életéről, hanem azzal egyenlő ("Identität zwischen Kunst und Leben"), Nádasdy művészetének is központi kérdése. Schwitters a 20-as években a szemétkosárból szedte ki és ragasztotta képeibe az eldobott kacatokat, Nádasdy szemét-műveit, roncs-objektjeit és környezet-akcióit egy kritikus, provokatív gesztussal társadalmi kontextusba helyezi. Kedvenc mondása "a művészetben mindent szabad, csak unalmas ne legyen", nem egyfajta szórakoztatásra utal, a konfliktusokat keresi. A tartalom az utcán hever, csak a formát kell hozzá megtalálni - mondja.
Érzékenyen megfogalmazott, nagy színesceruza-rajzai, szitanyomatai (a 80-as évekből) a természet lágy ölén eldobott olajos hordókat, elsűllyedt olajszállító óceánjárókat, fűvel benőtt autóroncsokat, ipari tájakat, szemétdombokat ábrázolnak - idillikus Kodak-Color táji környezetben. A táj ábrázolása Schwitterstől sem volt idegen, de ő azt gondosan elkülönítette a hulladék-kollázsaitól. Nádasdy rajzaiban,szitanyomataiban hulladékgyűjtőt teremt a tájból.
Az ember környezetére gyakorolt hatását legmegdöbbentőbben az 1980-ban kezdődő akciósorozatában, a hannoveri Leine-folyó rituális tisztitásában valósította meg. A folyóból évről-évre tonnaszámra kihalászott roncsokból és kacatokból - összepréselve - egy 4 méter magas objektum készült, amely "az elesett művészek emlékére" címmel 1991-ben a hannoveri óvárosban,a folyó partján lett felállítva.


SENKIFÖLJE - NIEMANDSLAND
Pécsett kiállításra kerül 70 munkája. Ezek több, olykor egymástól teljesen eltérő problémakört, különböző formai és technikai eljárást tartalmaznak és témájukban is különböznek. Munkáit tartalmukban az ember környezetére gyakorolt erőszakos, romboló beavatkozása jellemzi. A kiállításon válogatást mutat be 40 év művészeti munkásságából, poziciójából.
A kiállítás mottója: "Senkiföldje". Ez alatt nem csak határmentét,határsávot érthetek, hanem gazdátlan földrészt is , amely mindenki prédája, mert mindenkié és senkié. A terület - névleg bár szabad és semleges - teljes függőségben van és minden oldalról determinálódik. Igaz, manapság ennek a szónak kevesebb drámai jelentése van , mint valaha számára , azonban még létezik.
A munkák fő vonalát a bunkerképek teszik ki. Három korai vázlat 1970-ből, azt a pilanatot idézik, amikor először bukkant rájuk a dán északtengerparti strandokon. Az ilyen vázlatszerű képeket,amelyből ott helyben rengeteg készült, dolgozta fel később. A csodálatos tájban antitézisként, éktelenkedő, egymás hegyén-hátán düledező, szarkofágszerű betonkolosszusok egy sötét múltat idéznek, mely sehogy sem akar elmúlni. A hatás abszurd, ijesztő és lenyűgöző.
Láthatók lesznek dokumentációszerű bunkerképek, vázlatok amelyek főként Dániából és Franciaországból, Bretagne-ból származnak. Ezek a képek nagyrészt helyben készültek, később tovább dolgoztott rajtuk. A helyre több éven át vissza-visszatért. Ezekből a bunkerképekből alakult ki idővel az a formai és tartalmi képjegy-rendszere, ami nemcsak "háborús emlék", hanem átvitt értelemben a hübrisz, a mértéktelen gőg, az agresszivitás, a pusztítás , a pusztulás és az emberi élettér, a természet kiszorittásának metaforája.
A bunkerek mellett gyakran fordult más formai és tartalmi problémák felé is. Az ok erre, valamely aktuális élmény, esemény ami megragadta, vagy gondolatok, amelyek évek óta foglalkoztatták, vagy egyszerű kíváncsiság egy új téma formai megoldhatósága felé, vagy mert maga is egy változáson ment át. A valóság felülír minden fantáziát, és egy gyorsan változó, forrongó világban, mind ma,mindig más és új kihívó képies problémát fedez fel.
Egy további téma lesz Pécsett az 56-os képek sorozat, "Díszszemle-Budapest 56" címen. A két dokumentációs felvételt az ötvenhatos eseményekböl tette át szitába. Az egyik egy orosz katonatiszteket mutató kép, ahol az egyik tiszt épp pisztolyt húz és mozdul az újságírók felé, hogy elriassza őket. Ezzel szemben egy szinte vígadozva vonuló felkelő csapat,rossz fegyverzetben, de euforikus hangulatban, egy Csepel teherautón a pesti utcán.Végül munkáiban a katonatisztek csizmája és a ledöntött Sztálin-szobor csizmája közti kapcsolódás, megfelelés, viszony érzékelhető.
A bitumen -, illetve kátrányképekben az anyag érdekelte és az eljárás, ahogy azt kezelni kell/lehet, mert többek között eltér minden ismert művészeti technikától is és így egy új kihívás. Egy bitumentömböt üstben, erős tűz alatt felold, megfőz (130 °C -nál bugyog) A bitumen felhevítve begyulladhat és akkor nem lehet eloltani. Volt már baleset is belőle. Igy ez egy akció is . Ahogy önti olyan,mint a láva, mint az olaj, mindent maga alá temetve. Miután megszilárdul, gazdag, plasztikus, relief vetületek, texturák, szikrázó felületek, egyedülálló esztétikai hatások keletkeznek. Mindjárt ragasztóanyag is. A bitumennek olyan erős saját, egyedi hatása van, hogy magában az anyag is lehet már program.