Résztvevők: Herczig Zsófia, Bóbics Diána, Mojzer Tamás, Könyvásó László, Nagy Otília, Oravecz Viktória, Lenkey-Tóth Péter, Örményi Ákos, Bóna Ottó, Kocsis Zsuzsa, Simon Edina, Burkus Judit, Horváth Csaba, Horváth Anna, Horváth Erzsébet, Piti Zsuzsanna, Boros Miklós János, Mészáros Gergely, Hack Ferenc, Vágner Mátyás

Bevezetésül szeretném bemutatni doktori képzésünket, és egy rövid összefoglalót nyújtani a kiállító doktoranduszok munkáiról ars poeticáikkal kiegészítve.
"A PTE Művészeti Kar Doktori Iskolája lehetőséget nyújt a kiemelkedően tehetséges, diplomával rendelkező fiatal képző- és zeneművészek továbbképzésére. akik a Doctor of Liberal Arts (DLA) fokozat megszerzésével mint művész-tanárok részt vehetnek a legmagasabb szintű művészetoktatásban."- (PTE MK DLA honlap)
A doktori képzés egyik alap célkitűzése, és fő kérdése, hogy hogyan lehet a gyakorlati munkát, az alkotást elméletivé tenni, vagyis "tudományosítani" a művészetet.  
"Mi a kutatás a művészetben?" kérdezi Beke László a Doktori Iskola 10 éves évfordulójára megjelent 2005-ös katalógusban. A képzés felerészben elméleti, mert felsőoktatási intézményben való tanításra képez ki, és a tanítás elméleti ismeretek átadása. Az a kérdés is felmerül, hogy "Mi a művészet?", a művészet tanítható-e, következésképpen lehet-e tanulni, hogy hogyan tanítsuk a művészetet. A pécsi egyetem nagy hangsúlyt helyezett mindenkoron a szakmai, mesterségbeli tudás elsajátítására, ezzel együtt nagyfokú nyitottságra ösztönözte és felszabadította hallgatóit a saját, illetve rárakódott korlátaik ledöntésére.
A DLA képzés során a doktoranduszok egy- egy saját, meghatározott programot követve alkotnak, ezzel felvételiznek. A valóságban azonban ez a 'program' nem egy jól- rosszul kigondolt-megírt elméleti tervet követve alakul, hanem a gyakorlati munka, az alkotás során, esetleg hosszú évek alatt kristályosodik ki. Sok esetben éppen a mestermunka elkészítésének idejére érik meg. Az év végi DLA kiállítások az alkotói programok alakulásának egy-egy állomását mutatják be. A hagyományos értelemben vett csoportos kiállításoktól különbözően inkább egy "vizsga" anyaga látható itt -kurátor és egységes koncepció nélkül. Ki-ki eldöntheti hogyan viszonyul hozzájuk, milyen elvárásokat támaszt a doktoranduszok bemutatkozó kiállításával szemben.

Mestereink a Mesteriskola alapító professzorai -Ilona Keserü Ilona, Bencsik István, Rétfalvi Sándor- 2005-től Tolvaly Ernő ,Colin Foster, Nagy Márta és Valkó László. Tolvaly Ernő tragikus halála után 2009-től Somody Péterrel és Nyilas Mártával bővült a DLA képzés témavezetőinek köre. Tutorként Lengyel András is részt vesz a Doktori Iskola munkájában.

Szeretném bemutatni az alábbiakban a kiállító doktoranduszok munkáit, és pár szóban doktori programjukat. A hagyományos táblaképfestészet nagy súllyal szerepel az idei kiállításon, szobrászat és az interdiszciplináris műfajok -installációk, objektek mellett.

Horváth Erzsébet térinstallációkat készít. Eredetileg szobrász szakon végzett, doktori képzése során készített installációi a szobrászat és a festészet határán mozognak. A transzparencia, az áttetszőség programjának központi témái. A fény, az árnyék és a mozgás inspirálja munkáit. Installációi alapanyagai áttetsző anyagok: nylon, fólia, plexi. Térbeli viszonyrendszereket, fény-árnyék jelenségeket vizsgál. A fény - a szellemit, transzcendenst, az árnyék - anyagit, a mozgás - a változást, az időt, szimbolizálja munkáiban.

"Cuius virtus est in lumbis, et potestas in umbilico" Ez Herczig Zsófia installációjának a címe, amely idézet Jób könyvéből.  (42. rész, 15-16. )
Az installáció középpontjában a land art projektet megörökítő fotódokumentáció áll. Egy "vörös mező" látomásából kiindulva az installáció 450 darab vörös "fűszálból" áll. Narancs, vörös, piros, bordó és barna színűre színezett len- és pamutkeverék vászonból készültek, és  majdnem másfél méter hosszúak. A "fűszálak" tarka tömege a természetes környezettel finom ellentétet alkotva -ám kiegyensúlyozottan- homogén látványt nyújt, mintha régi fényképekre lazán ráfirkált, sraffozott vonalrajzolat lenne.

Horváth Anna a posztmediális festészet egyik képviselője, Paul Delaroche a fotográfia feltalálásakor tett kijelentésére igyekszik rácáfolni, miszerint- "Mától fogva a festészet halott". Ez a mondat kezdetektől fogva tévedésnek bizonyult, viszont a fotográfia feltalálásával egy újabb eszköz került a festők kezébe látomásaik, legbelsőbb, tudatalatti vágyaik, érzéseik kifejezésére. A 'talált'- valójában felkutatott- fotók nem csak inspirációt nyújtanak, hanem segédeszközei is e nőies, látszólag kedves és idilli, valójában elérhetetlen és  dermesztő világnak a megelevenítésében. A fotó által kimerevített pillanat a vásznon jéggé fagy, és a figyelmes szemlélőben felmerül a kérdés, hogy "miért?"- a válasz: megtalálni létünk értelmét, amelyet mindenki kutat, de senki sem tud.

Kocsis Zsuzsa fekete szénnel, gazdagon kikevert földszínekkel, pasztellkrétával, olajjal festett tájképei sem pusztán a látvány leképezései. A kiindulópont valóban egy táj, egy különös helyszín, amelyet mély beleérzéssel átlényegít.  A festékrétegek felületei közül felsejlő tájak mintha álmunkból lennének ismerősek, és a nézőben különös, földöntúli érzéseket hívnak elő. A sötét színek nagy mezői, az umbrák, zöldek és a feketék között derengő tájban érezzük az ember jelenlétét, a dombok között megbúvó falvakat, benne az ott alvó embereket. Talán az ő álmuk a táj, amelyet testükből kikelve tudatuk mélyén, álmukban látnak. Annak ellenére, hogy emberi alakot nem láthatunk, érezzük az emberi lelkek jelenlétét.

A bensővé tett tájélmény Nagy Otília munkáinak és doktori programjának is fő témája. Az időn kívüli, elvadult, emberi kéz által érintetlen tájakból kiindulva készíti expresszív, nagyméretű kép-sorozatait.  Az élénk, lüktető színek, sárgák, zöldek vad forgataga szintén a lélek és a mély érzelmek szertelen kifejeződései. Az idő múlása- múlt-jelen viszonylatai, a pillanat megragadása -illetve erre való képtelenségünk- a fő problémafelvetése. A helyszínen készíti képeit -visszatérve a plein air festészet hagyományához- hogy megragadja a tünékeny, múló időt és a természet változását- egyben próbálja megállítani a pillanatot, és a természet elmúlását. Pantheisztikus elvágyódása egy időn kívüli, magányos tájba a tradicionális festészetet idézi.

Lenkey Tóth Péter "Otthon, édes otthon" című sorozatának darabjai önmagukban nem narratívák, de sorozatba rendezve meghatározhatják egy narráció kereteit. Hiányzik a történet, csak hangulatokat, hétköznapi helyeket idéz meg, amelyek asszociációkat, emlékeket hívhatnak elő a nézőből. A "12 gyilkos sorozat" sztereotípiákat hív elő, hogy a néző  előítéleteit minden lelkiismeret-furdalás nélkül a képekhez tudja társítani. A dokumentálás a nézőben teljesíti ki a művet. Tárgyiasultsága a nézőből előhívott sztereotip képpel együtt létezik.
Bóna Ottó "Személyes és publikus" munkacímmel készített portrésorozatot "Aréna", "Game" címmel, a társadalmi tudatalatti által létrehozott személyes- és köz-terek kapcsolatát vizsgálja a belehelyezett egyének elégedettsége szempontjából.

Simon Edina a színek divízionista szervezését és a színösszecsengéseit kutatja. A bőr színének napszakoktól és világítástól függő változását festi. A test nagyítóval vizsgálható rendszerei, mint például az ujjak lenyomata, a ráncolódó bőr tartoznak témavilágába, és ezekből a különleges, felfedezésre váró mikrovilágokból építi képi jelrendszerét.

Boros Miklós János kutatása a térbeli jelenségek vizsgálatára irányul, szobrászati újraértelmezéseinek lehetőségeit keresi. A megszokott vizuális képet átformáló valós térben előforduló optikai jelenségeket kutatja, mint például a fényjelenségeket, viharos szelet, a sűrűn zuhogó esőt, vagy a délibáb által torzított tájakat. Az installált, adott térre komponált plasztikák, klasszikus szobrászati technikával készült munkák egyfajta meditációs eszközként funkcionálnak.

Burkus Judit összerakható, darabokból álló kerámia installációkat készít. Más anyagból, de mégis megvalósult az installáció.    

Horváth Csaba munkájának kiindulópontja a képregények világából származó képi toposz, a szóbuborék volt. Funkciójához híven egy olyan felületként jelent meg, amelyen különböző gondolatok kaptak teret, ez esetben a tér használóinak megnyilatkozásai. A szóbuborékokon a szövegek, rajzok, graffitik, tag-ek stb. egyfajta vizuális textúrává minősültek, amely képletesen a tér narrációjának folyton változó emlékműve lett. A projekt ötvözte a mikro-gazdasági stratégiákat a művészeti cselekedetekkel. A művészeti hasznosság fogalmának újradefiniálása volt a szándéka anélkül, hogy annak művészeti vonatkozásait hangsúlyozta volna.

Könyvásó László installációja egy magas állványra helyezett, árammal működő gördülő szerkezet, amelyen egy absztrakt expresszionista gesztusjelekkel megmunkált festmény forog. A gépezet alatt kis medencében víz áll, és fölötte nagy kő lóg.  Ha közelébe ér bármilyen mozgó tárgy, a gépezet beindul- ez a jelenség a mű és a befogadó viszonyának inverze- nem a befogadó reagál a műre, hanem fordítva. Korábbi munkái hasonló, nagyméretű térbeli szerkezetek voltak természeti környezetben felállítva. Öt elem- fém, fa, víz, tűz, föld szimbólumait építette egybe a különös szerkezetben, amellyel a festészettel, a művészettel és a természettel folytat vitát.

Mojzer Tamás munkája a tavaly júniusban bemutatott kaposvári happening dokumentációja. A tervezett - és most már biztosan megvalósuló- szamárfogatos Rippl-Rónai szobor ellen tiltakozó happening a nézők bevonásával világított rá annak méltatlanságára és abszurditására. A tervezett szobrot modellezve egy szamárfogatot húzhatott az önként jelentkező, majd jutalmul lőhetett egy festékszórós vizipisztollyal, és ezután már lehetett "lövése a kukoricás stílusról".  A keserű irónia a helyi kultúrpolitika szűklátókörűségét és a provinciális csőlátását célozta meg.

Bóbics Diána évek óta a hétköznapok jelentéktelennek tűnő pillanatait figyeli. "Hétköznapi balesetek - First Aid" című sorozatában elsősorban saját testének - fotó segítségével megörökített - sérüléseit festi és rajzolja. A témához a hagyományos képalkotási formáktól eltérő, új, mediális kifejezési formát keresett, így fedezte fel a képzőművészetben eddig speciális feladatokhoz alkalmazott, könnyed, lebegő hatást keltő transzparens anyagokat. A különleges anyagválasztáshoz szokatlan kivitelezés társul: a filctollal megrajzolt részleteket egyéni technikával alakítja addig, míg a formák határozott kontúrjai sejtelmes, puha felületekké oldódnak. Képeinek nemcsak a műfaja nehezen meghatározható, - festői hatású grafikák - de a kiállítótér falai között szokatlan téma és a kivitelezés finomsága közötti ellentét is feszültséget ébreszt. A fal elé kifeszített fóliákon a bekötözött, sérült végtagokat vagy az izomrostokat és csontokat feltáró testrészeket nem naturálisan, orvosi precizitással ábrázolja. A nézőt nem sokkolni, megdöbbenteni akarja, hanem figyelmét az emberi test sérülékenységére és múlandóságára irányítani.

Vágner Mátyás neo -pop art munkái irónikus, gúnyos reflexiók a fogyasztói társadalom elidegenítő hatásaira népi motívumokkal vegyítve.

Oravecz Viktória gyermekét festette meg fürdés közben. Az érdekes  pozíciót felnagyította és több nézetből megfestette. Képei címe: "Mag", "Rugalmasság".

Örményi Ákos 3 db doboz-méretű képpel készült a kiállításra. Mindennapi, használaton kívüli tárgyakat fest.  Az ábrázolt tér és benne a tárgy egyfajta hiányérzetet fogalmaz meg.

Mészáros Gergely Numinózus -című három munkából álló sorozata a misztikussal foglalkozik, az "egészen mással". Azzal a fogalommal, amely folyamatosan föl-föl bukkan az ember életében és minduntalan dönteni kell róla, minek is fogja fel. Racionálisan még meg nem magyarázott irraconalitásként, egy még meg nem magyarázott dologként kezeli, amire biztosan van magyarázat, hiszen "nincs új a nap alatt"." Kellő alázattal lehetőségem van mint racionálison túli fogalmat szemlélni. És hogy mit nyer ezzel az ember: talán a saját létezését." A három szobohoz felhasznált anyagok: acél, bronz, szurok, textil.

Piti Zsuzsanna egy sajátos, meditatív női festészet képviselője, csendéletein finom tónusátmenetekkel, monokróm színekkel Morandi festészetét idézi. Nem a tárgyak izgatják, hanem a festői problémák. Kiválogatja azokat a tárgyakat az őt körülvevő világból.
Drapériák: szövetek, anyagdarabok, melyek nem rendelkeznek azonosítható formával. De közben neki köszönhetően közel kerülünk hozzájuk, megszeretjük a formátlant, az alaktalant, a mellőzöttet, a meg nem becsültet.