Nyílt felhívás vagy személyes megkeresés alapján felkérnék pécsi, illetve Pécshez, a pécsi kulturális élethez kötődő művészeket, hogy egymás között párokat alkotva készítsenek egymásról portrét.

A portré kifejezést ebben az esetben nem szorosan vett műfaji keretként értelmezem: technikától, formátumtól, mérettől függően lehetne ez bármilyen kép (esetleg szobor), amely hagyományos vagy alternatív eszközökkel megidézi a kiválasztott modell alakját, természetét, életfilozófiáját, vagy akár művészi stílusát, hitvallását is. A lényeg, hogy a projektbe párosával, kölcsönös megegyezés alapján lehetne beszállni, amely azonban nem korlátozná a képi megfogalmazás művészi szabadságát.

Az elkészült munkák mindegyike (miután erős individum készíti egy másik erős individumról) valójában két ember személyiségét fogják tükrözni: alkotójukét és modelljükét egyaránt. Ezért nem lesz mindegy például, hogy ki kit választ! Sikerül-e mindenkinek azzal összefogni, akivel szeretne? Jut-e mindenkinek együttműködő partner? Érdekes helyi szociográfiát rajzol majd ki egy ilyen együttműködési térkép, amely érzékenyen mutat ki manifeszt és látens szimpátiákat, ellenszenveket.

Az egész kísérlet azt mutatná meg a pécsi művész közösségből, ami az valójában: ha összetartó és koherens, akkor azt, ha nem, akkor azt. A családi fényképek is sokat elárulnak egy adott "háztartás" erőviszonyairól, hangulatáról, érzelmi kötődéseiről. Egy ilyen családinak is nevezhető felvétellel szeretném e kiállítás ürügyén létrehozni a pécsi művészvilág alternatív arcképcsarnokát, esetlegesen előnytelen vonásaik, aránytalanságaik elkendőzése nélkül.

Londonban működik egy múzeum, a National Portrait Gallery. Termeiben időrendi sorrendben megidéződnek a brit nemzetközösség történelmének nagy alakjai. A dokumentum értékű arcmások között nem egy vászon - még ha VIII. Henriket vagy Morus Tamást ábrázolja is - művészi értéke alapján inkább egy másik gyűjteménybe kívánkozik. (A szigetországi portré hagyomány nem kisebb egyéniségekre épül, mint a legendás Hans Holbein, vagy Anthonis van Dyck) Utolsó termében pedig kortárs művészek, az ún. Londoni-iskola nagy alakjai, Frank Auerbach és Leon Kossoff portréi is láthatók!

2010-ben Pécsnek az átlagosnál kicsit több esélye lesz arra, hogy saját magáról, kultúrájáról, élő és nem élő hagyományairól, arcairól maradandó képet rajzoljon - legalábbis a hazai - történelemkönyvekbe. Tehetséges piktor akad a feladathoz. Bízzuk meg őket!


1. Szentgróti Dávid, Völgyi Gábor,
2. Sudár Péter, Földesi Barna,
3. Knyihár Amarilla, Horváth Lilla,
4. Böszörményi István, Mátis Rita,
5. Nyári Zsolt, Kotormán Norbert,
6. Horváth M. Zoltán, Kuti László,
7. Pokorny Attila, Könyvásó László,
8. Ernszt András, Somody Péter,
9. Kalmár Lajos, Lukács József,
10. Körtvélyesy László, Harnóczy Örs,
11. Gyenis Tibor, Gellér B. István,
12. Gellér B. István, Valkó László,
13. Somody Péter, Losonczy István,
14. Merész Máté, Kotormán Ábel,
15. Tolvaly Ernő, Lengyel andrás,
16. Fodor Pál, Egle Anita,
17. Nyilas Márta, Horváth Gábor,
18. Kiss Endre, Pinczehelyi András,
19. Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly